Homeopátiás klub XV. évad - Az ember mint kozmosz
Post date: Aug 14, 2017 1:49:20 PM
A Homeopátiás Gyógyművészeti Társaságban
Kezdődik a Tizenötödik Évad!!!
Bóna László 2003 óta minden évben havonta megrendezett homeopátiás klubjainak tizenötödik évadja 2017-18-ban
Az ember mint kozmosz
A testi, lelki és szellemi folyamatok homeopátiás összehangolása – alkímiai analógiák segítségével
Az előző évadban – Az ember mit lombik című előadás sorozatban – sorra vettük a különféle szervrendszerek és a hozzájuk tartozó életfunkciók alkímiai értelmezését. Elemeztük, hogy miként válhat hasznára ez a hagyományos gondolatrendszer a mai homeopátiás gondolkodás és gyógyítói gyakorlat számára. Olyan témákat érintettünk, mint az agy és a szem, a látás összefüggései, a szív és az én kapcsolata, a húgyúti szervek és az emésztő- és kiválasztó rendszer felépítő és lebontó erői, a máj, epe, lép kozmosszal való analógiái, a lélek és lélegzet viszonya a tüdőben, a mozgás szerepe Ég és Föld között az izom- és csontrendszer vonatkozásában. (Ezekről az előadásokról hangfelvétel kapható azok számára, akik be szeretnének csatlakozni ebbe a gondolkodásba ebben az, tizenötödik évadban. A becsatlakozni szándékozók számára külön összefoglaló előadást is tartunk mielőtt az új évad elkezdődik 2017. szeptember 17-én.)
Az idei évad részben ennek a sorozatnak a folytatása, de ezekben olyan témákat érintünk, melyek nem csak egyes szervrendszerekhez kötöttek, hanem többnyire általánosabb életfunkciók. Olyan témákat veszünk sorra, mint a gondolkodás-figyelem-emlékezet, alvás és álmodás, fogantatás-várandósság-születés, haldoklás és halál, öregedés, ösztön és tudatosság, érzékelés és érzéketlenség, akaratlanság és akarat … stb. Értelmezzük ezen témák szellemi hátterét, a bennük rejlő egészséges és kóros folyamatokat, eseteket elemzünk, és minden alkalommal bemutatunk néhány, az adott témához tartozó specifikus homeopátiás szert is.
A 2017-18-as évad klubjai a következő – hagyományosan hétfői – napokon lesznek:
2017. október 9., november 20., december 18.,
2018. február 5., március 19., április 16., május 7., június 4.
Az előadások minden alkalommal 17.00 órakor kezdődnek és 20.30-ig tartanak.
Az előadások helyszíne: Trinitum Szellemi Közösségi és Alkotó Tér (korábbi Sophianum) 1015 Bp. Hattyú utca 14. - Hattyúház.
A részvételi díj: HGYT vagy MHOE tagság esetén - 3500 Ft/alkalom, egyesületi tagság nélkül - 5500 Ft/alkalom.
Az előadások nyitottak, arra előzetes bejelentkezés nem szükséges. Információ a homeokult@gmail.com e-mail címen kérhető.