Most sírsz vagy nevetsz?

Post date: Jan 9, 2013 11:01:43 AM

"A társulat három színésze elmond egymásnak egy-egy történet, amelyben ki-ki a legjobban meg tudja mutatni saját legmélyebb félelmét.

A történeteket rögtönözve visszajátsszák, majd a visszajátszott történeteket a lehető legpontosabban megismétlik, újrajátsszák, majd az újrajátszásokat újra és újra újrajátsszák. Pár nap múlva az egész előző találkozást játsszák vissza, majd harmadik napon az előző két napot, a negyediken az előző hármat. Persze a történetek egyre sűrűbbek lesznek, egyre inkább csak az marad meg az emlékezetben, ami egyre lényegesebb. Viszont minden nap rárakódik az újrajátszásokra valami új történés is abból, ahogy a színészek újra és újra átélik eredeti történetüket.

Vajon kioltódik-e a félelem az eredeti történetből az állandó ismétlés által?

Megértéshez jut-e így az ember vagy egyszerűen csak kifárad a töltés a félelemből? Átfordulhat-e komikusba az, ami eredetileg elementárisan félelmetes volt és felszabadulhat-e ezáltal a rettegő ember?Eljuthatunk-e a sok ismétlés, pontos visszajátszás által egy olyan állapotba, ahol egyetlen egy szétbogozhatatlan, de intenzív emberi érzés marad, valamilyen megnevezhetetlen érzés, melyben már azt sem lehet tudni, az ember sírjon-e vagy nevessen? Ismerős-e ez az állapot mindnyájunknak? Amikor nem tudjuk a másikról sem, de még magunkról sem, hogy sírás-e ez vagy nevetés, mert egyben van mindez és még sok más érzés is összekuszálódva.

A három színész két héten keresztül időről időre találkozik, hogy újrajátssza mindazt egyre töményebben, egyre esszenciálisabban, amit addig újrajátszott. Aztán egyre inkább rögzítik az újrajátszott történeteket és egyre pontosabban próbálják azokat ismételni.

Végül is minden dráma eredetileg is visszajátszás, visszajátszása az isteni cselekedeteknek, az ősök életének, saját történelmünknek vagy személyes múltunknak.

Emlékezetünk is szüntelen újrajátszik, életünk újabb fordulói is ismétlései mindannak, amit megoldatlanul hagytunk magunk mögött, és még betegségeink is pusztán csak újraélései és ismétlései egykori feldolgozatlan traumáinknak. Újabb és újabb kapcsolataink újrajátszásai az előzőekben meg nem oldott nehézségeinknek, és mindez újrajátszása szüleink életének és kapcsolatainak, akik újrajátszották életükben elődeiket.

Egyhelyben forog-e az ember az újrajátszásaiban, megoldatlanul hagyva mindazt, amit újrajátszik éppen azért, hogy megoldja? Vagy az újrajátszás segítség, mert épp az újrajátszás az, amitől egyre esszenciálisabb formában válnak láthatóvá a meg nem oldott dolgaink?

A Most sírsz vagy nevetsz? című előadás a két hétig újra és újrajátszott három történet és arra épülő próbafolyamat újrajátszása egyetlen rögzített drámai formában, melyben a rögtönzés már átváltott végleges drámai műbe. Vagy mégsem?

Az előadás során a rögzített formában megismételt három történetbe beleszőjük az éppen helyszínen lévő néhány jelentkező néző aktuális történetét saját félelmeiről. Ezeket a helyszínen, élőben elhangzott történeteket a társulat rögtönözve visszajátssza és beleilleszti a saját félelmeiről készült, rögzítetten újrajátszott történetei közé.

Vajon kiderül-e ilyen formán, hogy akár a sokszor újraélt, akár a frissen felbukkanó félelmek egyetlen közös emberi tőről fakadnak?”